A mugellói második szabadedzés végén, péntek délután, a Gresini motorosának, Marqueznek, fel kellett adnia gyors körét, ...
A német gyártó új fejlesztésű első szárnyat hozott a Monacói Nagydíjra, melynek felső szárnylapjai ahelyett, hogy csíkokká ...
A 2026-os átfogó szabálymódosítások az erőforrásokat és a karosszériát is érinteni fogják, így ismételten komolyan átalakul ...
Ez a teljesítmény pedig még inkább meggyőzhette a Haast arról, hogy érdemes lehet leigazolni az F2-ben a Premával versenyző ...
Magnussenre mostanság rájár a rúd, hiszen sorra gyűjti a büntetéseket és a büntetőpontokat, Monacóban pedig azt hihettük, egy ...
A háromszoros világbajnok helyzete a Milton Keynes-i csapatnál továbbra is kérdéses a beszélő fejek szerint, holott állítása ...
A Mercedes most viszont jobbnak látta tisztázni a helyzetet, ezért egy közleményt adtak ki: „A következő tesztünk egy korábbi ...
„Sosem akartam, hogy ő fizessen be engem az F1-be” – magyarázta Norris a High Performance podcastben. „Ez volt az egyik cél.
Ahogy Max Verstappen is beismerte szombaton, az, hogy az autó nem tud úgy áthajtani a kerékvetőkön, mint a riválisok és a ...
Miután Alex Marquezt tíz perccel a vége előtt látszólag feltartotta, Bagnaia utolsó gyorskörével letette a névjegyét, négy ...
A McLaren Miamiban, a Ferrari Imolában állt elő a maga komoly fejlesztési csomagjával, így most a Red Bullon a sor, hogy ...
Mindez része Vasseur átfogó filozófiájának, amely láthatóan jót tett a Ferrarinak. Ne engedd, hogy a csúcsok túl magasra ...